Pilinszky János: Keresztről keresztre

Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándo-
rol, mint inkább keresztről keresztre száll. Már geometriai
formáját tekintve is a kereszt: találkozás és ellentét, tiszta el-
lentmondás. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes el-
hagyatottságnak és kiszolgáltatottságnak ama metszőpontja,
ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és vég-
legesen Isten kezére adni.

Az első kereszt a gyerekkor kereszt-
je. Félelemből és bizalomból ácsolták. Méretre nem na-
gyobb egy kitárt karú gyermeknél. De épp ettől kereszt: tes-
tünkre és lelkünkre szabott ellentmondás. Lényege szerint se
nagyobb, se kisebb a későbbieknél. Emberszabású és ember-
telen.

A „boldog gyerekkor" puszta önámítás. Gyermeknek

lenni éppoly nehéz, mint aggastyánnak. Ahogy a gyermek-
kor boldogsága se más, mint az öregkoré. A kereszt tragikus
metszőpontja ugyanis legfőbb vigaszunk, reménységünk he-
lye is: derű és tragikum egy helyről fakad, bár látszatra kizár-
ják egymást. Ezt minden nagy vallás és kultúra tudta. De leg-
szebben Jézus „fogalmazta meg": „Boldogok, akik sírnak".
És van mélyebb sírás a gyermeksírásnál?

A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés,
másik ágának tévelygés a neve. Elég Rimbaud zseniális illu-
minációira és abszintos talajvesztésére gondolunk. Egy kissé,
vagy talán nem is kissé, minden kamasz „kölyök Shakes-
peare". Komoly kereszt a kamaszok keresztje. Szálkáiról elég
meggyőződnünk a Tékozló Fiú könnyeiből. Ez a fiú bűnös-
ségében a leghitelesebb szimbóluma Isten Fiának, ahogy az
elveszett bárány Isten Bárányának. Hogyan lehetséges ez?
Talán mivel a szimbólumok „anyanyelve" is az ellentétek ta-
lálkozója, akár a kereszt két ága. S hogy ez a találkozás lehet-
séges, mi több, az egyetlen és legfőbb találkahelye a szét-
feszülő mindenségnek, arra csak egy magyarázat van. Az,
hogy túl mindenen, már itt a Földön eggyek vagyunk az
Atyában.

A harmadik kereszt a felnőttkor keresztje. Minden kereszt
közül talán a legmeredekebb. Széthúzó találkozó két ága.
Most kell beilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanul-
nunk lemondani róla. Ennek a keresztnek a metszőpontja -
ahová fejünk illeszkedik, fejünket illesztették - talán legjob-
ban példázza az evangéliumi paradoxont: „Aki meg akarja
nyerni életét, veszítse azt el..." Most kell a legvilágosabban
tudnunk, hogy ház és kocsi nem lehet otthonunk. Minden és
mindenki erre szorít. Most kell Jézusra gondolnunk, most
Van Goghra, most Schubertre. Most kell leginkább ellenáll-
nunk a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti ér-
telmezésének. Ahogy azt Jézus vallotta: aki az igazságban egy
velem, az az én testvérem, az az én rokonom, az az én
anyám... Kemény szavak a világ szemében. De a kereszten?
Ott e beszéd a szelídség Istenének legszerelmetesebb viga-
sza. Az egyedül lehetséges haza jóhíre.

Az utolsó kereszt az öregkoré. A legsúlyosabb és a leg-
könnyebb kereszt, mivel az utolsó. Ezért egyszerre a legirre-
álisabb és legreálisabb. Olajfák kertje, agónia a neve. Három
fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A második a jobb, a har-
madik a bal latoré. Nekünk, esendő embereknek, ha utolsó
„keresztünkről" beszélünk, gondolkodunk: épp elegendő a
jobb lator keresztjét „választanunk". Hogy mit jelent ez:
Először is: hogy szívünket és szemünket a középső keresztre
függesztjük, önbizalmunkat bizalomra, igazunkat igazságra,
féltékenységgel vegyes „szeretetünket", szeretetre, ítéletein-
ket bűnbánatra és beismerésre cseréljük fel. „A többi néma
csend"... vallotta Hamlet. És a jobb lator: „A többi kegye-
lem. A többi tiszta csend..." A többi: a kereszt, minden el-
lentmondás fölülmúlása, végleges elnémulása. Végre és vé-
gül a béke - mindennel és mindenkivel.

És a bal lator keresztje?

Bízzunk benne, hogy az Atya, mindannyiunk irgalmas Is-
tene, ezt a végső pillanatig fönntartott, kifeszített ellentmon-
dást, békétlenséget és meghasonlást, azt a fanatikus megosz-
tottságot is ellenállhatatlan kegyelmébe fogadta, mindennel
és mindenkivel egyesítette az ő isteni békéjében, és nem en-
gedte át a mindent és mindenkit kirekesztő semminek. Hin-
nünk kell, hogy Isten egyenesen elvárja tőlünk, hogy egyet-
len bal latorról se feledkezzünk el. Erre Jézus a példánk.
Igaz, barátságába fogadta a jobb latrot, de egyetlen ítélkező
szava se volt a bal latorhoz. Kihűlő és elnémuló ajka egyet-
len nagy imádság volt - valamennyiünkért.